| 520 |
3 |
|
|a A Gyermekek Évszázada (Pukánszky, 2000) után jön az idősek évszázada? Miként képes a fenyegető népesedési helyzetben a társadalmi működőképességet támogatni az a kétirányú igyekezet, amely egyrészt a születésszámok csökkenésének megállítását, másrészt az arányukban is növekvő időskorúak aktivitását célozza? Kellő figyelmet kapnak-e a gyermekek mellett az idősek? Mi a szerepe a „Család Évszázadában” a nevelésnek és az oktatásnak? A posztmodern utáni társadalomban (Nádor, 2024) a gyermekek és az idősek egyszerre radikalizálódott helyzetében nem magától értetődő egy holisztikus választ keresni, így a megoldás az átfogó ökológiára épülő átfogó nevelésre hárul. Erre az ENSZ dokumentumai mellett Ferenc pápa Globális Nevelési Paktuma és Globális Családpaktuma is (Pope Francis, 2023a) felhívta a figyelmet. Ebben meghatározó szerepük van az egyetemeknek és a nevelés intézményeinek (Kozma, 2024a). A családi, a köznevelést és az időskori aktivitást (Bajusz & Virágh, 2023) támogató edukáció összehangjához új kompetenciákat, sőt „nevelői karizmákat” (Pope Leo, 2025b) kell azonosítani. A Beavers–Timberlawn-féle „családikompetencia-modellt” (Beavers & Hampson, 2000) követve a jelen tanulmány az „átfogó családi kompetenciát” vezette be (CFC). Ez a családi nevelés állapotát végső soron a vágyott és megszületett gyermekek számának több összetevőből eredő indikátoraival jellemzi. Az I. rész most a gyermekkor, a II. rész majd az időskor kompetenciáit és intergenerációs viszonyait tárgyalja.
|